2010. december 9., csütörtök

10...9...8...7 Reloaded. Meg a mediterrán tészta története.

Sziasztok !
Már-már fél lábbal otthon, de még mielőtt újra az anyaföldre lépnék úgy gondoltam illene írnom még egy “pár” sort nektek.
Az egyetemeről sok újdonságot nem tudok mondani ...még meg van, kis iróniával. :)
Ugyan én sokat nem érzékeltem belőle, de mint azt jó páran tujdátok volt káosz a köbön az  elmúlt hetetekben, miként a diákok nem egyszer tiszavirágéletű kis forradalommal próbálták kifejezni nemtetszésüket a kormány oktatási reformjaival szemben. A turisták által frekventált helyek így - pl a Colosseum - álltak a lázongások középpontjában, aztán jött felvonuló diákoktól elzárt forgalamas alagút és így tovább országszerte...Nápolyban természetesen nem maradhatott el a már hetek óta utcán heverő kb 2300 tonnányi szemét “kupacka” aprajának felgyújtása sem a rendőrautók rongálása mellet. Igen...mediterránia, nem meglepő. Nem tetszés = Tüntetés, és ma sem kell dolgozni. Természetesen nem változott semmi, csak az “assemblea” (gyűlés) meg “facolta occupata” színes vászonlepedői cserélgetik egymást a Campus épületein. Mindezektől függetlenül eszem ágában sincs elítélni el ezeket az egyetemistákat, mert még is csak az ő jövőjükről van szó, és a helyzet télleg nem egyszerű...dehát hol az ???!!!! ...Sőt szolidaritásként még  mi is beálltunk egy beszéd meghallgatására az egyetemi kutató központ elé...aztán végül kiderült, hogy valójában rossz tüntetésen vagyunk és nem a diákok felvonulását előzte meg az ügyeletes szónok :)  Teszem hozzá végül, ha én úgy mertem volna visszaszájalni egyszer egy Szabó Gyulának, ahogyan itt rendszeresen teszik a professzorokkal, hát elköszönhetnénk az orvosi diplomámtól, na de ezt hagyjuk is, más tészta....A bürökrácia és a szervezetlenség pedig igen kemény nehézségek elé állított minket, karöltve a 21. század legbutább egyetemi találmányával, a kreditrendszerrel karöltve. Mediterrán tészta !! Itt persze semmi sem olyan egyszerű, nem csak a “Docle
 vita létezik” ....ki kell kicsit ábrándítsam a hiszékenyeket :)
Lassan két hete gyűrjük a magyar könyveket, készülünk az otthoni vizsgákra, de leginkább a hazamenetelre. Én már tegnap legóztam egy kicsit a nagybőrönddel, mit hogyan kéne pakolni...hát valahogy haza kéne vinni a sok szuvenírt is ! :)
Egy két buli természetesen még belefért az elmúlt hetekbe, és természetesen végignéztük barátainkkal miként alázta meg a Barcelona a királyi gárdát, a Lazio pedig Benitez rémgyenge Interét.
Felfedeztük az elmúlt hetekben a város azon részeit amit eddig nem láttunk, és jártunk egy két olyan helyen amiket nem igazán a turistáknak tartogat az Örök város, és ide most akkor egy pont.
Pocsék az idő, folyamatosan esik, uhogy sok mindent nem lehet már csinálni, max lassan menni  homokzsákot pakolni a Teveréhez ! :) ....nem baj ez az idő való a tanulásra, így nem olyan nagy a kísértés.
Minap felkerestük az egyetemi könyvárak egyikét. Azt kell, hogy mondjam a mi “kis” TIK-ünk kacsalábon forgó palota - amúgy is az - ahoz képest ami itt van ! Nincs szabad szekrény = nem mész be. A csend fogalma ismeretlen, otthon meg nem lehet tanulni, megy a kis házi-forradalom a mániákus és bigott katolikus jófiú meg a szicíliai zsiványok között. Tudjátok, ilyen is lehet a mediterrán tészta ! 
Pont ez a három hónap volt az az idő, amikor az ember azt mondja, “jó lesz végre hazamenni egy kicsit !!!” ...és tényleg jó lesz. Aztán majd januárban, kipihenve, újult erővel visszajönni és bedarálni a gyakorlatokat és megpróbálni összekaparni vmi Erasmus kettest a nefropátiákból....jah igen nefrológia, mindet újratanulni, ráadásul olaszul, hát nem gondoltam, hogy mégegyszer megáld vele a Jóisten ! :)

Vasárnap kirándultunk még egy utolsót, bepróbáltuk a helyi szervezést és meg kell mondjam a baljós hallomások ellenére nem csalódtunk ! Bár már önmagában elég meggyőző páros; Siena + Toscana ! Meg is győzőtt mindenkit. Egy újabb ékszerdobozt jártunk körbe, benne a gyönyörű dóm, a világörökségét részét képező Piazza del Campo, a karácsonyi vásár, a hamisíthataltan toszkán hangulat, a karácsonyi fényben úszó szűk utcák és hömpölygő bámészkodók és azt hiszem a világ legszebb utcai, városi, főtéri nem is tudom hogy mondjam... lényeg, hogy a legszebb karácsonyfája amit eddig életemben láttam. Remek kis csapattal töltünk el egy napot, összefort a társaság az elmúlt hónapokban itt is és ez igazán ezeken a kirándulásokon látszik meg, a hangulat csillagos ötös, csak úgy mint Siena. Nekünk ezt a utat hozta a Mikulás idén, jár a szaloncukor neki is ! :)
És persze végül de nem utolsó sorban  “A” Nutellás Pizza...nem lehet szó nélkül hagyni !Fenomeniális, zseniális és utánozhatatlan !!! Jelenleg a kilencedik csodája a világnak számomra. A 8. titok, meg az is marad még egy jó darabig, a többi hetet meg ugye mindenki ismeri ! :)

A visszaszámlálás elindult, egy hét és újra otthon !!!! Addig meg még egy kis mediterrán tészta...Hiányoztok már nekünk rendesen ! A pilóta bácsinak majd megmondom, hogy úgy terelgesse annak a gyönyörű vasmadárnak a szárnyait, hogy másnap reggel nekem jelenésem van a TIK-ben, vár a hamisíthatatlan zaccos kávém és várnak a barátaim ! :)
Kitartást Nektek az utolsó héthez, és egy kalappal a kezdődő vizsgákhoz, nemsokára “Maverick” is beszáll a buliba !!!” 
Jövő hét csütörtökön találkozunk és remélem megiszunk egy Welcome home J.D-t ! Addig is jót ne halljak rólatok ! 
Zoli
És ne feledjétek, a mediterrán tészta :

2010. november 14., vasárnap

Rome, almoast like home...

Sziasztok Mindenki !

Egy unalmas vasránap estémen az Inter-Milan derbire várva, úgy gondoltam megint írok "néhány sort" nektek.

Telnek múlnak a hetek, az egyetem már-már futólaszagként lett része mindennapjainknak, egyre inkább otthon érezzük magunkat és lassacskán kezdünk teljesen alkalmakzkodni a minndenapi ritmushoz. A jövő héttől újabb gyakorlatok kezdődnek, urológia néven, ahol remélhetőleg egy kint dolgozó magyar orvos is segítségünkre lesz és indul a börgyó-henger következő adagja is az allergológián, általános ambulancián és a plasztikai sebészeten.
Nah a suliól ennyi elég is lesz... :)


A múlt hétvége igen élvezetes volt számunkra, épp hogy hazamentek a szülők egy újabb kirándulást iktattunk be és Perugiát is kipipálhatjuk mostmár azon a bizonyos térképen.  Ez a szegnyi város megintcsak egy ékszerdoboz és egy nagyon kellemes, napsütéses-fotózkodós napot sikerült megint összehozni némi kis vonatkozgatás után, amit már kezdünk egyre inkább megszokni...azért a Trenitalia sem tökéletes, de mégse MÁV ! :)


Vasárnap pedig eljött a várva-várva Lazio-Roma derby, ahova Nick barátommal mentünk ki. Jegy az utolsó pillanatban, regisztráció pedig az utolsó utániban...de csak megoldódott minden és 80000 ember között a Curva Nordban nézhettük végig a meccset és bánatomra a Roma győzelmét, Nicknek meg hízhatott a mája. :)
Meccs után meg futhattok egy rendeset, miként - természetesen - nem maradhatott el a feldühödött Lazio és ünneplő Roma ultrák találkozása sem, így egy kis füstötbombázás és rendőli felvonulás melett mi inkább úgy gondoltuk, hogy hasznosabb iszkolni egyet, még mielőtt utolér minket a baj, mert sajnos itt igen könnyű belekeveredni akármilyen utcai háborúba, akaratod ellenére is...Bár az idei statisztikák elég jók lettek a derbytől: pusztán egy késelés, és két letartóztatás !


Közben akadt egy váratlan vendégünk Bori személyében, így aztán végleg nem unatkoztunk. Egy napos sopntán látogatás és egy nagy rohanás városnézésképp Rómán keresztül...uhogy ez a hétvége is full műszakban telt !


Lassan el kéne kezdeni tanulni, de nem igen visz rá minket a Jóisten, lassan megyünk is haza, december 15-re megvannak a repjegyek, úgy hogy addig van nyugalmatok Szegeden ! :)

Ezen a hétvégén ICE nemzetközi Erasmus fesztivált tartottak Rómában, 2300 diák, az ország összes jelentős városából, és hatalmas bulik, bár mi csak pénteken mentünk de az is elég volt. Mussolini bácsi kockavárában az EUR-ban tartott party egy hatalmas rendezvényközponttal millió emberrel és marha jó DJkkel ! Nekem nagyon tetszett, Móninak kevésbé...ízlések és pofonok és szokásosan a női akarat érvényesült mint egy buliban általában és így elég "korán", fél négykor el is indultunk haza.  Őszintén kicsit kezdünk már becsömörleni az Erasmus partikról...ugyanaz mindegyik, minden második ember spanyol, övéké a világ és az van a partiban amit akarnak...néha már-mát too much, uhogy picit redukálva lettek ezek az esték és egyre gyakrabban kisebb baráti körökkel mozgunk, gyakran az olasz lakótársainkkal, német barátainkkal együtt, egy közös vacsora és iszogatás után keresünk vmi bárfélét a városban.

Jók legyetek !  Mavericknek és Johnnynak mielőbbi gyógyulást !

Hamarosan találkozunk,

Zoli

2010. október 24., vasárnap

Egyetem...káosz, beindult a mókuskerék :)

Sziasztok !!

Lassan két hét után újra jelentkezek. :)
Elkezdődőtt az egyetem, el is tűntünk rendesen és csak mostanra sikerült eluralkoldni a káoszon, bár még mindig vannak sötét pontok. Hajnali kelés reggelente, hogy beérj a dugóban, órák-órák hátán, szerdán 4 egyidőben....ez az Erasmus velejárója. Délutánként pedig gyakorlatok és heti négy óra olaszozás.
Természetesen az élet nem állt meg, a társaság nagyon jó, a kötelező esti programok, közös vacsorák, beszélgetések a spanyol lépcsőn és a bulik továbbra is rendíthetetlenül követik egymást.


A múlt hétvégén Mónival és egy spanyol barátunkkal úgy döntöttünk, hogy teszünk egy kirándulást Nápolyba és Caprira. Így hát szombaton reggel vonatra szálltunk, majd kerestünk egy olcsó hostelt a városban és utána kora délután kicsit szeszélyes idő mellet megkezdtük a maratoni félnapos városnézést, "minél több beleférjen" alapon :)




A kikötőben megvettük a kompjegyet a másnapi Capri útra...ez volt ami igazán izgatott minket, látni akartuk már nagyon a valóságban azt a csodát amiről annyi ódát zengenek. 



És Capri tényleg egy csoda...egy fennmaradt földi paradicsom a Tirrén- tengeren, egy apró sziget, hófehér házakkal, szűk utcákkal,
szerpentinekkel, függővasúttal, eldugott öblökkel, piciny strandokkal és rendkívül kedves emberekkel, és nem utolsó sorban napfény és 26 fok...októberben !!!! Capri, ahol a kék az igazán kék, nem is győzik a turisták kattogtatni a kamerákat. Apropó turisták, leginkább ameriakiak és japánok. Szörnyen drága, elit hely, luxus üzletek, drága szállodák, nem a mi pénztárcánknak való, de nem is ezért mentünk, hanem a szigetért, és azt kaptuk amire számítottunk. Capri lenyűgöző, meseszép, filmbéli táj, amit örökké a szívedbe zársz, úgyhogy amint lehet megyek is vissza. Majd öregkoromra gyüjtögetek és letelepszek. :) 


A kompozás egy hatalmas élmény volt, hajnalban a napfelkelte hazafelé a nápolyi kikötőben horgonyzó luxus óceánjárók látványa tette teljessé ezt a hétvégét, amit még a hazafelé való szenvedés sem tört meg a vonatúton az egy órás késés mellett. Fáradtan, de újabb feledhetetlen élményekkel gatdagodva tértünk vissza Rómába.



Tegnap pedig megjött Szegedről az első kiscsapat Rómába !!! :) Dóri, Dani és Pisti személyében. Be is voltunk sózva rendesen délután, mikor készülődtünk a reptérre menni. Meg is leptük őket rendesen a terminálban, a hülyeség nem marahatott el..."mert aki bolond, az legyen mindig bolond" ugyebár, hát gondoskodtam róla Mónival együtt, hogy így legyen. :)
Éjszaka egy hatalmas buli, ma a spanyol lépcső és egy kis sörözés mellett kibeszéjük, hogy s mint otthon, szerdáig van időnk. Aztán sok nyugodt pillanatunk úgy se lesz. Csütörtökön jön a váltás, jönnek a szülők, remélhetőleg hungarikummal teli bőröndökkel, úgyhogy megint idegenvezetősködünk. :)


Kicsit hiányzik Szeged, a SZOTE, a Tik, meg a társaság, meg leginkább az ágyam mert itt képtelenség normálisan aludni ezeken a mini priccseken, de decemberben újra találkozunk és utolsó héten bulizunk egy nagyot együtt, majd jöhet a maratoni tanulás.

Jót ne halljak rólatok, aztán amint tudok jelentkezek újra !

Zoli

2010. október 5., kedd

"365 days and nights !" :D

Sziasztok, újra jelentkezünk most hogy megint akadt egy kiadó óránk blogolni :)
Most nagyvonalakban, ami igazán nehéz lesz, mert egy regényt tudnék írni mint mindig, összedobtam Nektek egy újabb élménybeszámolót, az elmúlt 5 napunkról. Íme hát:
A Péntek....
Először is egy nagy hip-hip hurrá legalább már sikerült beregisztrálni a központi Erasmus irodába...persze a java majd csak ezután jött. :)
Ennek örömére metróra pattantunk és meg sem álltunk Vatikánig. Mielőtt nekivágtunk volna a túrának egy kellemes olasz étteremben megpihentünk és ettünk egy olyan pasta alla bologneset hogy egy sörrel kísérve hogy mind a tíz ujjunkat megnyaltuk.

Belépve a Szt. Péter térre elállt a lélegzetünk...tudtuk, hogy monumentális lesz az amit látni fogunk, dehogy ennyire....Nem lehet szavakba önteni ennek a csöpp államnak a szépségét, ezt egyszerűen látni kell ! Természetesen kalóriaégetésként kötelező volt felmászni a Bazilika kupolájába is: 551 lépcső fel, 551 le, igazán kellemes :) 
Nem is volt kilométerhiányunk aznap már, így fáradtan haztérve egész könnyű volt bezuhanni az ágyba és rápihenni a másinapi kirándulásra.



Szombat:
Hajnali kelés, majd rohanás a vonathoz. Irány Anzio, egy Rómától 60 km-re lévő kikötőváros.  Csendes nyugodt hely, igazi halászparadicsom. Teveztük, hogy áthajókázunk  a másfél órára lévő Tirrén-tengeri csöpp kis szigetre, a világtól elzárt Ponziora, de csak egy hajó oda, egy meg vissza egy nap....mi meg nyilván le ismaradtunk. :( Búslakodtunk egy kicsit, majd végül egy tuti kis szombat kerekedett ki belőle Anzio meseszép kikötőjében. Benéztünk a halpiacra,  tettünk egy tengarparti sétát a homokban, majd egy jó másfél órát beszélgettünk az argentin-olasz Carlossal, aki egy “kis sétahajókázó céget” üzemeltet és mindenáron azért küzdött, hogy még két tébláboló turistát összeszedjen mellénk, hogy legalább egy hajótúra összejöjjön nekünk, hát végül ez sem jött össze. :( De majd a következő hétvégén, immár a hajózási menetrend ismeretében !!! :) A napot végül Carlos Carlo nevezetű kedves barátjának az éttermében zártuk ahol “ebédre” - volt már vagy 3 óra - az egyik helyi specialitás próbáltuk ki, nevezetesen a “már nem emlékszem rá hogy hívják tengeri halat” :) Őszintén én nem vagyok egy nagy uszonyos párti, de Móni csak unszolt-unszolt én meg csak húztam a számat, aztán nagyduzzogva csak legyűrtem azt a halat és láss csodát finom volt ! :) 
Visszatérve Rómába Móni a felesleges energiák által vezérelve még beráncigált a 3. emeletes ZARA-ba...hát a többit gondolom sejtitek :D

Vasárnap:


Egy kiadós alvás és végre “sültkrumpli és csirkemell ebéd” után irány az Olimpiai stadion, mert Rómában ugyebár meccsre is kötelező menni ! Mónit se volt nehéz elrángatni, ilyet még úgy se látott. Nem is csalódott és majd 50 ezer fanatikussal együtt végigtombolta az amúgy közepes színvonalú meccset amit végül örömünkre be is húzott a Lazio 1-0-ra. Újabb 2 óra hossza úgy, mintha egy másik világ lenne: egy álomszép 86000-fős stadion, apa, anya, gyerekek, nagyszülők, mindenki együtt szurkol a kedvenc csapatáért ! Ez családi program Rómában és mi is egy újabb örök élménnyel gazdagodtunk. Este levezetésként még egy sör azért lecsúszott természetesen, ismételten a Spanyol lépcsőnél ! :)

Hétfő:
Szörnyen unalmas ügyintézés ! :D  De legalább eljutottunk a római ESN irodába és beregisztráltunk a helyi Erasmus diákszervezetnél, akik a közös összejövetelekt, kirándulásokat szervezik majd. 


Éééésss végül elérkeztünk a mai naphoz, ami szintén a ügyintézésről szólt. Reggel két és fél óra sorban állás és várakozás tulajdonképpen az Idegenrendészetnél, mindez egy kódért cserébe. Majd ezen felbuzdulva még beregisztráltunk az “egyetemi menza irodában” is, amiért cserébe kaptunk egy igen csinos dombornyomott kártyát amivel rengetek kedvezményt kapunk majd a Campus különböző részein.
Ma este irány az Erasmus Coctail Night, a Piazza Navona közelében. Teszem hozzá ez innenstől kezdve “kötelező” keddenkétni program, hála a helyi diákoknak. Várjuk már ezt az estét nagyon, jó lesz megismerekedni végre a többi Erasmusos diákkal és majd a csütörtöki közös vacsorán pedig legalább, mint ismerős arcok fogunk  leülni egymással szemben ! 
Hamarosan újra jelentkezek, addig is legyetek jók !
Zoli
In English....
Hey !

We are after five exciting days again. :)
On Firday finally, we managed to register in the Erasmus office of “La Sapienza”....it’s a big success in Rome, really ! :) After this victory, in the afternoon we visited the marvellous city of Vatican. Amazing, I just can’t write it down, by the way everybody has to see it !
On Saturday we travelled to Anzio, a peaceful city about 40 miles far from Rome with a beautiful harbour and beach. 
Sunday....football :) Lazio-Brescia in the “Stadio Olimpico”. 45000 fanatic roman men, women, children and old age people :) An other unforgettable memory !
Monday was a really boring day. We spent most of the time in the offices. We’ve got so many administrative duties.
Today’s morning was also the same. By the way in the evening there is going to be an Erasmus Coctail Night near Piazza Navona by ESN Rome ( local Erasmus network)...it’s a kind of welcome party at all, however tuesday night’s will be regular about this program.
See you soon and take care 
Zoli

2010. szeptember 30., csütörtök

Két maratoni nap / Maraton days...

Ciao a tutti!

Az elmúlt két napban vérbeli turistaként gyönyörködhettünk Róma nevezetességeiben. Tegnap azonban még tettünk egy kitérőt az egyetemre, hogy harmadik nekifutásra sikerüljön belejelenteni, hogy itt vagyunk, de természetesen nem volt bent az irodában az ügyintéző nő, Launa, de mi csak Luandának hívjuk ( Showder Klub fanokként...). Ezután a shit, után következett a második, mivel a nyelvi teszt, amire jelenkeztünk intermediet és advanced level szintű volt... hadd ne mondjam néztünk egy pár feladatnál, de végül a lesza... retard megtette hatását és érzéssel karikáztunk... Ezután ellátogattunk a Stadio Olimpico-hoz, körbesétáltunk, még az egyik biztosági őrrel is lespanoltunk, dehát nem engedhetett be, mivel nem kicsi térfigyelő kamerák pásztázták a kapukat. Ily módon ma "kénytelenek" voltunk venni jegyet a Lazio-Brescia meccsre, hogy belülről is pillantást vethessünk a stadionra. 

A csütörtököt egy laza 3 órás belvárosi sétaútból sikerült egy egész napot kitöltő kirándulást tennünk- a történethez hozzá tartozik, hogy kb. egy órán keresztül kerestük a Piazza di Spagna-án a Mc' Donalds-ot, de megérte... végre "hazai" ízek. Utunkat a Piazza del Popolon keztük, majd jópár lépcsőfok megtétele után felértünk a Pincio kilátóra, ahonnan egész Rómát be lehetett látni. Ezt követően pillantást vetettünk a Villa Medicire, ami ma akadémiaként funkcionál. Majd elérkeztünk a Spanyol lépcső tetejéhez, ahol egy bályos tempom, a Trinita dei Monti található. Ezután lesétáltunk a lépcsőn kerülgetvén a bandázó és közben kántáló olasz középiskolások és természetesen a fotózkodó turisták hadát. Egy kis shopping, majd a Fontana di Trevi megcsodálása... természetsen az érmedobás sem maradhatott ki a programból. Következő állomásunk a Pantheon volt, mely szó szerint szédületes és érdekességképpen említeném meg, hogy amikor esik az eső, beesik a templon belsejébe, mely eleve úgy van kialakítva, hogy 22 lefolyón keresztül elvezeti onnan az esővizet, ill. hogy a belső oltárt és a sírhelyeket leszámítva eredeti és igen sértetlen valójában áll. Végül a Piazza Navona felé vettük az irányt, ahonnan visszafelé beleütköztünk egy valamire/valakire nagyon várakozó tömegbe ill. géppuskás rendőrök hadába és lám nézzük meg mi az, hát nem Berlusconi miniszterelnök úrba botlottunk bele... Mielőtt metróra szálltunk volna, még ráciccentettünk egy sörre a Spanyol lépcsőn és elmerengtünk a naplemente utáni város fényeiben és forgatagában és a Via Condottin sétáló eurók ezreit költő vagyonos Gucci, Dior, Armani, Benetton - és még sorolhatnánk a végtelenségig - kedvelő nyugatiak hadán...

Móni

....In Enlgish of course

We are after really busy two days :)
Wednesday morning we visited the University and Erasmus office...of course found nobody. Then had a quick lunch at the clinic park and we took the metro and tram to the Stadio Olimpico. We couldn't enter, so today we "had to buy two tickets" to sunday's Lazio-Brescia derby.

In the morning we left the appartament at about 12.00am. We went to the citiy center and at  Mount Pincio ( with a beautiful view of Rome)  we got started our walking tour; Villa Medici, Spanish steps, Fontana dei Trevi, Pantheon, Piazza Navolo and St. Maria della Pace ....an amazing trip. A beautiful quarter with nice tavernas, expensive boutiques and so many goverment places and embassies. On our way to back we've met also Silvio Berlusconi ...woooow :) 
After a tiring day, a beer was opnened on the spanish steps, we sat down with our eyes looking in the far; sunset, city lights, hundreds of tourits on Via Condotti spendig there thousand euros in the Dior, Gucci, Armani stores...

See you !

Zoli

2010. szeptember 28., kedd

Shit happens....

Sziasztok !

Mint azt ahogy láttátok kicsit befagyott a blog és szokásomhoz nem híven Facebookon sem okoztam komolyabb botrányokat...nos akkor egy kis magyarázat, bár néhányan már tudjátok:
Egészen a mai délutánig vesegörccsel és egy szép kővel és egy raklap morfinnal tele vendégeskedtem az egyik római kórház SBO-ján :( Hát igen nem is én lennék...megint összejött az élet, mint minden mostanság ! Ez is bizonyítja, hogy iszonyat egy varázsceruza vagyok ! :) Móni előtt pedig le a kalappal, mint aggódó anyuka a kölykét, úgy védelmezett :) :) :) :)


A követ nem sikerült megszülni, de hazaengedtek szintén egy raklap gyógyszer mellett még némi  intramuszkós Voltarennel dúsítva ismételten Móni nagy örömére és most várunk, és próbálunk szülni .....  ( valyon mi legyen a neve.... ??? :)

Hát ez történt,  Ti pedig igyatok helyettem is és velem együtt, "híguljon" a kövecske hogy minél hamarabb megszabaduljak tőle akkor  és nem maradnak el a további élménybeszámolók és a fotók hada sem !!!


Holnap ha Isten is úgy akarja, irány az egyetem, Erasmus iroda és nyelvi teszt 3tól, hát rengeteget sikerült rá készülni mondhatom, nah majd meglátjuk...

Addig is csácsá jó pörit !


In English...

Sorry guys, I've disappeared for some days, reason is:  Renal colic with a stone .....some terrible days in the hospital...shit always happens ! :( Feeling better now, stone is not passed already, let see what happens...
I'm at home now, tomorrow we're going to the Erasmus office and having a language test at 3pm. Managed to sudy a lot in theese days...pffff...

See you !

2010. szeptember 22., szerda

Az első nap Rómában ! / Our first day at Rome !

Sziasztok !

Nohát ölünkbe hullot egy kis ingyen wifi, úgyhogy a vártnál hamarabb jelentekezek !
Tegnap este fél tízkor épségben landolt a gépünk a Fiumicinon, majd végül tekintettel a mérleg alapján 1 mázsányi cumónkra (!!!!!) úgy  gondoltuk nem vonatozunk, hanem az írtó jófej taxis Davideval lezsíroztuk a 40 km-es fuvart 50 euróra, elég korrekt volt így az éjszaka közepén, no meg persze házhoz vitt az se mindegy.
Szenvedésekkel teli kipakolás, good night pálinka és jó éjszakát ! :)

Ma reggel viszonlyag korán, 9-kor kelés, némi betevő falatért leugrottunk a sarki Lidlbe...Zolika gyomorgörcs....irány haza rapido, egy óra kínkeserves szenvedés majd a megváltás. :)
Ebéd után nyakunkba vettünk a várost, bejártuk a campust, ami csodaszép és cirka másfél óra alatt sikerült az Erasmus irodát is fellelni, mondanom se kell zárva volt...következő kör pénteken :)
Aztán irány a metró és a Colosseum. A képek mindent elmondanak, szavakba nehéz önteni. Majd egy vacsora, egy igazi olasz pizza a Piazza del Colosseon, néhány esti fotó grátiszba, egy kis Nastro Azzurro a kis boltból és irány haza.
Aztán jéééé ingyen wifit találtunk, hát akkor bontsunk sört, töltsünk képeket és bologljunk egy kicsit ! :)

Holnap irány a tengerpart, és egy kis olasz tanulás, a kellemest a hasznossal...

Jó éjt !!

Some words in English ...

Our plane took off at Rome-Fiumicino at half past nine yesterday. We got our packages soon and took the taxi to our place. Then some hard minutes of packing out and a good night pálinka before sleep.
Today we got up at nine, did some shopping and after lunch went to the centre. We visited the university and after one an' a half our of painful searching we found the Secretary of foreign students...of course it was closed, so next round on friday :)
Then we took the metro to the Colosseum, awesome.... A dinner at a real italian pizzeria, then I took some night photoes and we returned home. I've found some free wifi, that's why I can write already ! :)
Tomorrow we're going to Ostia, to the seaside ! :)

See you, good night !

Zoli

2010. szeptember 20., hétfő

Welcome bejegyzés !

Sziasztok Kispajtások !

Mint sokan tudjátok, Mónival holnap mi is megkezdjük "római vakánciónkat" és én is elkészítettem a mi kis blogunkat ahol alkalomadtán tartok nektek majd egy kis élménybeszámolót dolgos mindennapjainkról !

Amint egydarabban, kiscsomagjainkkal együtt megérkezünk, amibe sikerült nagy nehezen egy fél év erejére begyömöszölni életünket, és amint szerzünk egy kis internetet már is indulhat  az elbeszélés, addig a legjobbakat nektek és hamarosan találkozunk ! Hajrá magyarok ! :)

Zoli